Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Az Ayurvéda segít a megértésben és kezelésben.

Sok, a nyugati orvosláshoz szokott ember az utolsó pillanatig vár, amíg már olyan súlyosak a tünetei, hogy muszáj elmennie orvoshoz. Azután pedig azt várja, hogy néhány tablettától minden megoldódik. Pedig a gyulladásos és fertőző betegségek esetében ez nem a legjobb stratégia. 

Antibiotikumok – a modern ember szinte mindenre ezt szedi, ha gyulladásos vagy fertőző betegségről van szó. Pedig nem ritkán az antibakteriális kezelés után válik a betegség krónikussá, esetleg egy elhanyagolt gyulladás megjelenik más szervekben is, a nyirokrendszerben, a vérben, az emésztőrendszerben vagy a bőrön. Ezért a kezelés átfogóbb megközelítést igényel.

A gyógyítás és a megelőzés első lépése az immunrendszer működésének javítására, a kórokozók elleni küzdelemre való mozgósítására irányul, illetve azon anyagok eltávolítását célozza, melyek kedveznek a patogén baktériumok szaporodásának. Ilyen anyagok: a hörgőkben és a tüdőben felhalmozódott nyálka (az úgynevezett felesleges Kapha), a test savassága (Pitta felesleg), a mérgező anyagok (a Vata felesleg.) (Tudj meg többet a doshákról ide kattintva.) Az ajurvédikus kezelések kiküszöbölik ezeket a gyulladást kiváltó tényezőket.

A leggyakoribb fertőző betegségek a légzőszerveket érintik. Ezeket a betegségeket tipikusan a túlzott nyálkafelhalmozódás, a rossz emésztés, a nyálkát alkotó ételek (tej, csokoládé, muffinok, késő esti étkezés) fogyasztása okozza. Ha ez hosszú ideig fennáll, bármely anyag primer immunválaszt idéz elő.

A túlzott mértékű nyálkát jelzi, ha az embernek érzéketlen a nyelve, kellemetlen a test- és/vagy a szájszaga, vagy krónikus gombás betegségei vannak. De nyálka feleslegre utal a laringitisz, bronchitis, tracheitis, köhögés, testhőmérséklet változás, lymphadenopathia, gyengeség, fejfájás, álmatlanság, asztma is.

A Calendula Klinikán két módszer ötvözésével kezeljük ezt a kórképet: gyógynövény terápiával és panchakarmával. Fitolaboratóriumunkban számos gyulladásgátló gyógyszert készítettünk, melyek célzottan kezelik a problémát, legyen a kiváltó ok a gyenge emésztés (Triphala, MeteoPro), vagy a vérkeringés rendellenessége (Szívvédő teakeverék). 

Minden betegségnek több stádiuma van. Az első stádiumban emésztőrendszeri rendellenességek kezdenek megjelenni. Ebben a szakaszban elegendő egy diéta betartása (korlátozni kell a nyálkát alkotó ételek fogyasztását), valamint torna- és légzőgyakorlatokat végezni. Amikor azonban a nyálka már felhalmozódott, és súlyosabb tüneteket okoz, tisztítókúra és gyógyszeres kezelés javasolt, amelyet rehabilitáció követ. Ha csak a betegség utolsó szakaszában fordulunk orvoshoz, abban a reményben, hogy egy tablettás kezeléstől meggyógyulunk, akkor csalódni fogunk. Fontos, hogy időben felfigyeljünk a problémára, mert csak így akadályozhatjuk meg a krónikus betegség kialakulását!

Keresés